Jelzésfestés bemutató

Így készítjük a turistajelzéseket!

A jelzés felújítás nálunk teljes felújítást jelent, tehát nem belefestünk az útszakaszba néhány új jelzést, ahol hiányzik, hanem végig felújítjuk (újra festjük) a jelzéseket. Ez viszont időigényesebb, de tartósabb is (több évig jelzés marad!). A jelzéseket nem oda-vissza festjük, hanem elmegyünk egyik irányba, és arra festünk, majd visszafelé festjük meg a másik irányt, tehát mindig menetiránnyal megegyezően festünk, így biztosabb, hogy jól látható helyre kerül a turistajelzés. A régi jelzéseket leszürkítjük, hogy ne úgy nézzen ki az erdő, mint a karácsonyfa.

A jelzésfestés eszközei: hántoló (vonókés), metszőolló, fűrész, drótkefe, sablonok az alapozáshoz és a színezéshez (sima és nyíl), cérnakesztyű.

A jelzésfestés menete: Lehetőség szerint a régi jelzést festjük újra, de ha azt túlzottan benőtte az aljnövényzet, mohás, töredezett kérgű, akkor választunk egy másik fát. Legjobb a sima kérgű, kevés aljnövényzettel körülvett, messziről jól látható fa. Szükség esetén metszőollóval megritkítjuk a fa körülötti aljnövényzetet, és fűrésszel levágjuk az alsó ágakat, hogy ne nőjenek a jelzés elé később se, hiszen a jelzéseket több évre készítjük.

Ezután meghántoljuk a fát, de csak a vastagabb kérgűt (fenyő, tölgy, akác, egyéb vastag kérgű fák), tehát levágjuk a külső kérgét (de nem túl mélyen). Sima kérgű fákat (gyertyán, bükk, kőris, stb.) csak drótkefével szoktunk megtisztítani a rá rakodott portól. Ezután sablon segítségével festjük meg a jelzésalapot, ami egy 10×12 cm méretű fehér téglalap lesz. A sablon használata azért is fontos, mert így szép sarkos jelzéseket lehet festeni, nem krumpli alakúakat. Szükség esetén még egyszer átkenjük a jelzésalapokat, általában meghántolt fák esetében. Útközben előfordul, hogy villanyoszlopra kell festeni. Ahol beton villanyoszlopok vannak, annak az út felőli külső szélére festünk egy szabályos jelzést (nem a közepére egy nagy H betűt!). Festés előtt alaposan ledrótkefézzük a jelzés helyét az oszlopon, ha nem így tennénk, akkor egy év alatt leperegne a jelzés. Ahol fa villanyoszlop (pózna) található, oda előre elkészített fémtáblákat szögelünk fel, amire a színt a helyszínen festjük rá, illetve most már matricából vágjuk ki a formát, így előre el lehet készíteni a jelzést. A jelzéssel együtt haladó (fonódó) jelzéseket is megfestjük, így előfordul, hogy 3-4 jelzésalapot is festünk egy fára. A jelzések között mindig hagyunk pár cm-es üres részt, hogy szépen elkülönüljenek a jelzések egymástól. Ezzel készen is van az alapozás.

Ezután következik a színezés: másnap, vagy többnapi alapozás után színezzük végig a szakaszt. A színezéshez is sablont használunk, hogy szép szabályos legyen a jelzés. A színezésnél mindkét irányt egy irányban szoktuk megfesteni, és visszafelé jövet szürkítjük le a régi jeleket, illetve ahol az új jelzés túl lóg a régin, azt igazítjuk meg. Szabványban meg van határozva a színek és formák erősorrendje. Színek: kék, piros, sárga, zöld. Formák: sáv, kereszt, kör, négyzet, háromszög, omega, körséta jel, tanösvény, stb.

Egy nap átlagban 3-4 km-t tudunk lealapozni, színezni többet lehet. Ezt a munkát társadalmi munkában végezzük, szabadidőnkben. Ha további kérdésed merül fel, bátran írj e-mailt: osvenyinfo@gmail.com

 

Íme a fent leírtak képekben:

Kiválasztjuk a megfelelő fát, menetiránynak megfelelően. 

Megtisztítjuk a bozóttól. 

Meghántoljuk a fa kérgét. 

De nem húsig, csak épp a kéreg külső részét, hogy egyenes legyen.

Hántolás után ilyen a fa kérge. 

Utolsó simítások a bozóton.

Megtisztítjuk a jelzés alapot, a faforgácstól, portól (drótkefével).

Sablont helyezünk a fára. 

Körbefestjük a sablon szélét. 

 

Innen jobban látszik a művelet. 

A közepét szabadkézzel megfestjük. 

Kész a jelzésalap. 

Nyílhoz, külön nyíl sablont használunk. 

Kész a nyíl jelzésalap.

Villanyoszlopra festett jelzés alap, itt is használunk sablont. 

Szabadkézzel fejezzük be az alapozást.

A színezéshez is sablont használunk. 

Kész az új nyíljelzés, és a szürkítés. 

A régi jelzés túl lógott az újon, ezért azt leszürkítjük. 

Az elkészült új jelzések.

A következő túráinkon gyönyörködhetünk elvégzett munkánk eredményében, és büszkén mutogathatjuk másoknak.

Fenti fotók a Pilis-hegységben készültek a Kevély-nyeregben és környékén.