Bemutatkozás

Egyesületünk rövid története

Az Ösvénytaposó Baráti Társaság 1998. áprilisban alakult meg Budapesten. Több éven keresztül szakosztályként működtünk a Budapesti Természetbarát Körben (BTK).
Célunk a természetben való sportjellegű, aktív túrázás népszerűsítése, teljesítménytúrák, túramozgalmak, kerékpártúrák szervezésével. Fontosnak tartjuk a természet és a környezet aktív védelmét. Gondozzuk a jelzett turistaút hálózatot és közreműködünk annak fejlesztésében.
Tholt Albert a BTK elnökének sajnálatos halála után, bizonytalanná vált a BTK helyzete, ezért döntöttünk úgy, hogy önálló egyesületet alapítunk. 2003-ban a Fővárosi Bíróság Ösvénytaposó Baráti Társaság Közhasznú Sportegyesület néven jegyezte be az Egyesületet, 16 alapító taggal. Közvetlen tagja lettünk az MTSZ-nek. Egyesületünk elnöke Petró Zoltán Tamás, azóta is töretlenül tölti be tisztségét.

Tagjaink között vannak aktív túrázó és a munkában segítő tagok, valamint vannak passzív tagok is, akik a természet szeretetüket tagságukkal fejezik ki. Tagságunk összetétele igen sokrétű, korra, nemre és tartózkodási helyre nézve.
Megalakulásunk egy éves évfordulóján 1999-ben megrendeztük első teljesítménytúránkat a Pilis-hegységben, Kevély Körüli Kevergés néven. Azóta is megrendezzük, de már három táv közül lehet választani. A túra érinti az Egri várat, ahol az Egri csillagok című filmet forgatták.
2000-ben kezdtük előkészíteni a Bakonyi Barangolás teljesítménytúránkat, melyhez Bakonybél környékén teljes turistajelzés felújítást végeztünk. A túrát 2001-ben rendeztük meg először. Jelenleg 5 táv közül lehet választani, melyek Bakonybél környékét mutatják be. Az elmúlt években további teljesítménytúrákkal bővítettük az Egyesület palettáját a Bakony-hegységben: Reguly Antal Emléktúra, a Budai-hegyekben: Hótaposó túra, Zugliget túra, KeSaPiZ 100 és Gercse túra. 

Megalakulásunk évében (1998.) kezdtük a turistajelzések teljes felújítását, a Budai-, és a Pilis-hegységben, majd később a Bakony-hegységben is. Több alkalommal részt vettünk az Országos kéktúra jelzések felújításában. Létrehoztunk új turistajelzéseket, teljesen új nyomvonalak kialakításával. Például: Fenyőfő és Bakonykoppány között vezető zöld sáv turistajelzés. Közreműködünk a turistatérképek javításában, terjesztésében. Tagjaink között vannak minősített útjelzés vezetők is. Kitartó munkánkat Czárán Gyula emlékéremmel díjazta az MTSZ. 

A Bakony-hegységben működtetünk három túramozgalmat, melyből kettő útvonalkövető, egy pedig érintőpontos túramozgalom. A lényege, hogy szabadon választott napokon, több részre osztva teljesíthető. A mozgalom igazolásához saját bélyegzőket készítettünk és helyeztünk ki az igazolóhelyekre. A teljesítést jelvénnyel jutalmazzuk. Ezek: Öreg-Bakony Bakancsosa, Dornyay Béla Emlékút, Rómer Flóris Emlékút. 

2019-ben indítottuk első instant körünket a Bakony-hegysében: Ördög Kör néven ami Csesznek környékét mutatja be. Azóta újabb instant körökkel bővültünk: Gerence Kör (Bakonybél környéke), Bakony Kör (Csesznek-Bakonybél-Csesznek), Bitva Kör (Döbrönte környéke) itt éremmel jutalmazzuk a teljesítést.

Várunk minden természetet szerető, aktív és passzív tagot sorainkba korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül.
Aktív tag az, aki részt vesz az Egyesület által végzett tevékenységekben pl: túrarendezésben segít, aktívan túrázik és minősít.
Passzív tag az, aki nem vesz részt az Egyesület által végzett tevékenységekben, túrázik, de nem minősít!

Légy Te is Ösvénytaposó, vár egy jó csapat!