Blog
Bakonyi festés 3.
Augusztus 4-én reggel utaztunk Bakonybélbe ketten Zolival, mert más sajnos nem ért rá. Először felmentünk a Királykapuhoz és onnan egészen a Móricházi tavakig megszíneztük a jelzésalapokat, azaz ráfestettük a fehér alapra a piros sávot. Csodaszép idő volt, ami a hangulatunkon is látszott, vidáman festettük a jelzéseket.
Bakonyi festés 2.
Július 28-án vasárnap korán reggel indultunk Bakonybélbe négyen, Zoltán, Márton, Balázs és én. Borús idő fogadott minket Bakonybélben. A szállásra mentünk először, majd a buszfordulónál vártuk Adrit és Petit, de most senkit nem zavart a várakozás, hiszen szemerkélt az eső és bíztunk benne, hogy mire megérkeznek Adriék, eláll az eső.
Bakonyi festés 1.
2019. június 30-án reggel érkeztünk Bakonybélbe, ahol rövid egyeztetés után az Öreg-séd völgyébe érkező kék sáv, zöld sáv jelzés elágazásnál kezdtük a munkát rekkenő hőségben. Először megfestettük az elágazásban található jelzéseket, nyilakat, hogy ezekkel később ne kelljen időt tölteni és persze mindenki kipróbálhatta magát, aki eddig még nem festett, vagy nem velünk festett jelzést.
Hátizsák, öltözet
Mi kerüljön a hátizsákba és miben túrázzunk? Hátizsák: étel, ital, édesség, gyümölcs. Ragtapasz, esőkabát, körömcsipesz vagy körömvágó olló. Térkép, de csak ha tudjuk értelmezni, mert különben csak összezavar!
Tájékozódás hiánya
Többször tapasztaltam már, hogy teljesen jól jelzett útvonalon is azt mondta a túrázó, hogy rosszak voltak a jelzések.
Túra filozófiánk
A teljesítménytúra a természetjárás szervezett formája, igazi túra hamburger, mivel a túrázó készen kap egy túratervet.
Hazai legjobb teljesítménytúra
Az első tíz Hazai Legjobb Teljesítménytúra 2003-ban.